Internetes hírek


A Szoftver-Info.hu portálon kiemelten foglalkozunk az internetes szoftverekhez kapcsolódó hírekkel, érdekességekkel, ahol a legismertebb böngészőkön felül más jellegű online termékek újdonságait is rendszeresen ismertetjük az érdeklődőkkel.
 
Máris itt a Google Chrome 2.0 alfája PDF Nyomtat
2009 január 10., szombat 07:54

A pár héttel ezelőtti végleges Chrome 1.0 megjelenése után máris verziószámot váltott a böngésző, hiszen megjelent a Chrome 2.0 alfa-változata.

Egyelőre elég kevés az újdonság a most megjelent Chrome 2.0 előzetesében, de ez minden bizonnyal változni fog a fejlesztések folyamán. A mostani újdonságok közé tartoznak az első verzióból kimaradt hiányosságok egy részének pótlása. Immáron a Chrome-ba is bekerült a szövegbeviteli mezők automatizált kitöltése, valamint a nagyítás és kicsinyítés optikaivá vált, vagyis ezentúl már nem csak a szövegre vonatkozik, hanem a képekre, mezőkre, táblázatokra, beágyazott tartalmakra is, ami szintén minimum elvárás manapság.

További változtatás, hogy a fejlesztők bevezették a böngészőben a profilokat, ami a mobiltelefonokon megszokott üzemmódokhoz hasonlóan különböző beállításokat és környezetet enged használni egyazon böngészőben. A profilok közt egy kattintással lehet váltani, és ilyenkor külön előzmények, külön jelszótár, külön könyvjelzők állnak rendelkezésünkre.

Ezenkívül a WebKit egy teljesen új változata került a böngésző alá, fejlettebb CSS kezeléssel, és javítottak a helyesírás-ellenőrzésen is, új hálózatkezelési kódot, és új verziójú V8 Java motort építettek a böngészőbe.

 

Hirdetés

Az oldalon található tartalmakat a szerzői jog védi.
Szoftver hírek - © 2008-2012