Internetes hírek


A Szoftver-Info.hu portálon kiemelten foglalkozunk az internetes szoftverekhez kapcsolódó hírekkel, érdekességekkel, ahol a legismertebb böngészőkön felül más jellegű online termékek újdonságait is rendszeresen ismertetjük az érdeklődőkkel.
 
Megjelent a Firefox 3.1 első bétája PDF Nyomtat
2008 október 15., szerda 16:08

A Mozilla szakemberei tegnap elérhetővé tették a Firefox új változatának, a 3.1-nek az első bétaváltozatát, amelyben már megtalálható a TraceMonkey is, amelytől a fejlesztők a böngésző sebességének jelentős javulását várják.

Azonban ez a funkció még nem alapértelmezett a böngészőben, a használatához manuálisan kell azt engedélyezni az about:config használatával, azaz a „javascript.options.jit.content” értékét kell „true”-ra állítani.

A Firefox 3.1 bétájába azonban még nem került bele a Private browsing modul, amelynek segítségével a felhasználó titokban szörfölhet a világhálón, vagyis a funkció használata mellett a böngésző nem tárol semmilyen információt arról, hogy merre járt a felhasználó, és a böngésző bezárásával pedig törlődnek a sütik, és a begépelt jelszavak.

Viszont már ebben a bétában is megtalálható az a funkció, amellyel a böngészőfülek közötti váltás (Ctrl+Tab) látványosabbá tették a fejlesztők. Valamint a Smart Location Bar-t is továbbfejlesztették, mostantól speciális karakterek is használhatók a keresés során.

Várhatóan november végén jelenik meg a Firefox 3.1 második bétája, a végleges verziót pedig 2009 elején mutathatják be a fejlesztők.

 

 

Hirdetés

Az oldalon található tartalmakat a szerzői jog védi.
Szoftver hírek - © 2008-2012