Vírusirtó programok


A Szoftver-Info.hu portálon kiemelten foglalkozunk a vírusirtó programokhoz kapcsolódó hírekkel, érdekességekkel, ahol a legismertebb ESET, Kaspersky Lab és Symantec szoftvereken felül más márkák termékeinek újdonságait is figyelemmel kísérjük.
 
Hibás ESET frissítés PDF Nyomtat
2009 március 09., hétfő 16:57

Ma reggel 5 óra 50 perctől körülbelül 10 percen keresztül egy hibás frissítés volt elérhető az ESET vírusirtó szoftvereihez. A Magyarországon feltehetően kevés felhasználót érintő hiba elhárítása megtörtént.

A NOD32 antivírus 2.7-es, 3.0-ás, 4.0-ás, valamint az ESET Smart Security 3.0-ás és 4.0-ás változatainak azon felhasználói, akik ma hajnalban 5 óra 52 perc és 6 óra között frissítették szoftvereiket, azt tapasztalhatták, hogy a vírusirtók frissítése után vírusriasztás érkezik. A téves riasztást egy hibás frissítés generálta, amely után a NOD32 antivírus és az ESET Smart Security tévesen Win32/Kryptik.JX kártevőnek minősítette a Windows egyes rendszerfájljait.

A heurisztikai modul hibája a 3918-as vírusdefiníciós adatbázissal együtt került telepítésre. Az ESET néhány percen belül észlelte a hibás frissítést, és leállította azt. A javított verzió a 3919-es sorszámú vírusdefiníciós adatbázissal ma hajnalban, 6 óra 30 perckor került ki a frissítőszerverekre.

Azok a felhasználók, akik ma hajnalban a hibás frissítést töltötték le, a számítógép bizonytalan működését tapasztalhatják, ami annak köszönhető, hogy a NOD32 és az ESET Smart Security a tévesen kártevőnek minősített rendszerfájlokat karanténba zárta. Az ESET még a mai napon kibocsájt egy újabb frissítést, amely a tévesen kártevőnek minősített rendszerfájlokat automatikusan visszaállítja a karanténból.

Azok a felhasználók, akiket érintett a hiba, és az automatikus javítást nem tudják megvárni, jelenleg manuálisan tudják visszaállítani a blokkolt rendszerfájlokat. A NOD32 antivírus 2.7-es változatának felhasználói kizárólag manuálisan tudják visszaállítani a blokkolt rendszerfájlokat.

 

Hirdetés

Az oldalon található tartalmakat a szerzői jog védi.
Szoftver hírek - © 2008-2012